Sötét, esős idő volt, mikor meglátta a napvilágot, Kruna-ban.. A kis város alig számlált többet, mint 500 lelket, mégsem volt béke, nyugalom, harmónia.. A város folyamatos harcban állt a környező falukkal, s az erdő szörnyeivel. A faluban leginkább férfiak éltek, mivel a lányokat még kiskorukban eladták szolgáknak, vagy rosszabbnak.. Így történt ez Aren-nal is.. Nyolc évesen kereskedők jöttek a városba, s a sorban kiállított lányokat kezdték nézegetni, méregetni.. Jövőjüket határozta meg, így alaposan megforgatták, és szemügyre vették őket.. A lányok ebből az egészből nem értettek semmit, de érezték, nem lesz jó sorsuk, s ezt anyáik szeméből is kiolvashatták.. Aren-t egy magas, horgas orrú férfi vitte magával, s csak annyit mondott a lánynak, jó sorsa lesz. Aren akkor már tudta, hogy messze családjától, sosem lesz boldog. Hónapok teltek el a férfi birtokán, majd évek, s a kis lánykából nő lett... Mégsem cselédkedett, nem volt a férfi ágyasa, sőt, jóformán sosem beszéltek, csak formalitásképpen, néhány mondat erejéig.. Aztán egyik reggel, mikor a nő lement az étkezőbe, a férfi már várta.. Csontos ujjaival az asztalon támaszkodott, majd halk hangján szólalt meg... - Itt az idő, hogy megtudd... Csak ennyit mondott. Aren nem mozdult, teljesen lefagyott, nem értett semmit, pedig azóta felnőtté lett, s tudta, nem ily sorsot érdemelt volna elméletileg. - Tudom, már egy ideje kérdezgeted, miért nem az lettél, akinek lenned kellett volna.. A válasz egyszerű pedig.. Lányomra emlékeztetsz, akit elvesztettem már nagyon régen.. Amikor megláttalak ott a többiek között, tudtam, hogy nem lehet az a sorsod, amit neked szántak.. Hangja elcsuklik az öregnek, de nem néz a nőre, hanem erőt vesz magán, s tovább folytatja. - De most elérkezett az idő. Sokat tudsz már, sokat tanultál, s el kell menned.. Tovább nem maradhatsz, az ok pedig, titok marad.. Most menj! Intett még utoljára a férfi, majd lassan kicsoszogott, magára hagyva a zavarodott nőt. Aren nem mozdult még jó pár percig, aztán elindult felfelé a szobájába, mely egyre inkább idegennek tűnt számára... Elővette táskáját, s pár dolgot pakolt bele. Majd kezébe akadt egy régi, elfeledett tárgya is.. Egy aprócska tőr. Ezt az öregtől kapta, mikor elérte a nagykorúságot. Sima, egyszerű tőr volt, mégis, az emlékek, melyek hozzá kötötték, nem engedték, hogy megváljon tőle. Övébe rakta a tárgyat, majd egy mély sóhajtással lépett ki immár idegenként a szobából, s a házból is.. Egy kerek év múlva érte el Stormwind falait, amiről sokat olvasott, s amitől sok jót remélt. Egy ideig magányosan rótta a város macskaköveit, míg végül sikerült házat, és munkát is találnia. Egy gazdag kereskedőhöz állt be, s feladata csak az ellenőrzés volt, hogy jól menjen a bolt.. Nem volt ínyére való a munka, de fenn kellett tartania magát, s lovát is. Aztán egy nap, megfáradtan tért be az első fogadóba, mely útjába került. A cégéren a valami furcsa törp szó billegett az esti szélben. Ahogy belépett, körbenézve nem sok embert látott, így csak leült egy szabad asztalhoz, majd rendelt.. Pár perc múlva újra nyílt az ajtó, s megjelent benne egy férfi, ki ismerős volt neki.. Jártak gondolatai, majd mikor a vendég megszólalt, belé hasított a felismerés. Az a férfi állt előtte, kit sok évvel ezelőtt látott a hórihorgas irodájában.. Akkortájt valami kincsről beszélgettek, és háborúról, és ő nem értette... Végigmérte újból a férfit, hogy valóban ő-e az, aztán erőt vett magán, s odalépett hozzá... Valóban jól emlékezett, az a férfi állt előtte.. Aztán egyre gyakrabban találkoztak, egyre inkább barátok lettek, míg végül a férfi rá nem beszélte egy helyre, hol Aren önmaga lehet.. Becsábította az Ösvény klánba , ezzel is elérve, hogy vigyázhasson a nőre...