Életrajz Feathermoon Stronghold –ban láttam meg a napvilágot, szüleim első gyermekeként. Itt ismerkedtem meg a világ történelmével, és elf szokásainkal, születésem után nem sokkal anyám ismét teherbe esett, apám ekkor döntött úgy, hogy Darnassus-ba költözünk… Nem vezetett jóra ez az utazás… Útközben Hordások támadtak ránk és apám, míg anyám velem menekült egyedül tartotta fel őket… Őt ekkor láttam utoljára… Anyám húgom születés közben aludt el örökre, így árvaként nőttünk fel, én Elun hitében, míg húgomat a druidák nevelték fel, ő most is Darnassus-ban él. Papi tanulmányim során sok minden érdekes dolog derült ki rólam, igazi múltamról. Jóval több és ősibb valami irányította lelkemet, mint azt egyszerű értelmű lény felfoghatná. Meditációs gyakorlatok alkalmával sok olyan emlék tört bennem a felszínre, melyet nem itt, nem ezen a világon éltem át, azaz élt át lelkem. Elf voltam mindig, éjelf… Sosem a jó, a szövetséget szolgáló, hanem az éj gyermeke, éj leple alatt támadó, gyilkoló, aljas méregkeverő, ki lenézett mindent és mindenki. Ölt, ha kérték, ha parancsolták, ölt ha örömét lelte, ölt unalomból, szánalomból, kedvtelésből… Öltem embert, elfet, törpét, gonosz és jó lényeket, pusztítottam, hogy magasabbra jussak, hírnevet, vagyont szerezzek, vagy dicsőséget, hatalmat, már magam sem tudom miért… Emlékeimben élnek helyek melyekre egyszerű lény be sem tehetné lábát, mert már maga a környezet megölné. Halál várt mindenkire e tájon ha nem értette a testet kiszipolyozó szó mágiát, ha nem volt tisztában vele, hogy mindenki az ellensége, és a kapcsolatot a démonok, és boszorkányurak és a világ más népei közt, mi fekete bőrű éj elfek jelentjük, kik követik sötét tizenhárom urukat, és elpusztítanak, lenéznek mindenkit ki nem közéjük tartozik, vagy nem erősebb náluk… Aztán élnek emlékeimben olyan helyek, hol mi éjelfek a föld mélyén éltünk, barlangokban, melyekben óriási palotákat emeltünk. Versengtünk egymással, hogy elnyerjük istennőnk – egy pók és elf groteszk keverékének – kegyét… Küzdöttünk a mély lényeivel a színes világító gombák által halvány derengésbe vont barlangok mélyén, és harcoltunk a felszín majd minden fajával, mert úgy tudtuk mindenki az ellenségünk, és győzhetünk, mert mi vagyunk a teremtés legmagasabb, legelitebb tagjai… Harcoltam ezen a világokon, sötét mágiával, méreggel, hideg és eleven acéllal, intrikával, szóval tettel… Harcoltam, és önteltségemben, nagyravágyásomban, de mindig elbuktam, hibáimból sohasem tanulva mindig máshol születve más helyen… Mígnem egyszer, a sokadig helyen, egy távoli világon, egy megint győztesnek induló, de vesztésre álló csatában több sebből vérezve, méreg által legyengült testel, habos vért köhögve egy furcsa látomás jelent meg előttem, egy elf nő, Elune, a hold istennő ki rávilágított addigi életeim szörnyű tetteire, és megmutatta jövőt, mi lesz lelkemmel, ha folytatom eddigi pusztító életem… A látottak elindítottak bennem valamit, végre megértettem, hogy a hatalom nem az egyénből fakad, nem abból, hogy mennyi kincset, trófeát tudhatok magaménak, a hatalom a barátok összetartó, önzetlen közössége, mi megtesz bármit, egy mindenkiért, mindenki egyért… Elun választást kínált számomra, és elfogadtam ajánlatát… Persze lehet e meditációs órákon csak képzeletem játszott velem, de tudom, miért vagyok itt, miért vagyok köztetek… Szolgálom Elunt, és vele azt a közösséget, melyben ti vagytok barátaim, és hiszem, hogy barátságunk ereje tesz minket hatalmassá, és olyan hatalommá, ki a világon bármely gonosz erőt képes maga alá gyűrni… Mert semmilyen kard, és mágia ereje nem érhet fel, a barátság kovácsolta erőnél!