Jöjj közelebb vándor! Telepedj le, ide a tűz mellé! Engedd meg nekem, hogy elmeséljem egy hosszú idő történetét! Talán csak néhány nagyon öreg kaldorei emlékszik azokra az időkre, mikor ebbe a világba érkeztem, ám ők még nem nevezték így magukat. Felfedezők voltak, akik végül egy tó partján rendezkedtek be. Akkoriban ez a világ egy óriási összefüggő föld volt, nem voltak ilyen nagy kiterjedésű tengerek, csak erdők, hegyek, síkságok, amerre csak a szem ellátott. Ez volt az első idő, hogy Kalimdort jártam. Találkoztam trollokkal, későbbi elfekkel, rengeteg rovarfajzattal, sárkányokkal is... Azt kérded, hogy miért ezt mesélem, és nem azt, hogy mi történt velem. Az igazság az, hogy akkori tetteimre nem vagyok igazán büszke. Jártam sokfelé, majdnem minden területén a világnak, a déli dzsungelekben, sivatagokban, erdőkben, a jéghideg északi területen. Ha akkor találkoztál volna velem, nem hívtalak volna vacsorára, hanem, igen, rosszabb esetben te lettél volna a vacsora, jobb esetben csak megkövülten szemlélhetted volna a világ folyását. Szerettem a világotok, rengeteg táplálék volt számomra, és mind olyan gyengék voltatok akkor még. Nem! Ne ugorj fel, ne ránts kardot! Azok az idők már elmúltak. Nézz csak meg engem! Vérszomjas szörnyeteget látsz? Avagy egy fiatal gnómot, aki épp levessel kínál? Nos tudd meg, sokan megpróbáltak legyőzni, de gyengék voltak, én pedig erősnek éreztem magam, erősnek és kegyetlennek. Sok-sok életet oltottam ki, mígnem egy napon találkoztam azzal akire mind a mai napig emlékszem, halálát pedig gyászolom. Mivel kisugárzásából éreztem, hogy nagyobb hatalommal bír nálam, nem támadtam rá és mind a mai napig úgy érzem jól tettem. Beszéltünk sok dologról, arról is, hogy honnan és miként érkeztem ebbe a világba, arról is, hogy mit és miért teszek ebben a világban. Ő is elmondott rengeteg dolgot erről a világról, te kis rövidéltű igencsak hosszúnak, érdektelennek és megerőltetőnek találtad volna eme beszélgetéseket, ám számomra újabb és újabb dolgokat világított meg. Végül, amikor barátom, az erdők védelmezője, elmondta, hogy miért jött ide, megértettem, hogy végeznie kell velem, mert tetteimet meg kell bosszulnia. De esélyt adott arra, hogy személyesen megismerjem a világot, és megátkozott az örök élet adományával, és így bár eredeti testem el is pusztult, mindig új és új bár jóval gyengébb, törékenyebb formában jelenhettem meg ebben a világban. Nem, ez nem ellentét, jól látod. De mondd meg nekem áldásnak, vagy inkább átoknak tekintenéd, hogy kétszer is meg kelljen élned a világ majdnem tökéletes elpusztítását, vagy hogy látnod kelljen milliók halálát, csatában betegségben, a leggyomorforgatóbb módokon, átkokat, melyek ezreket örökkévaló kísértésre késztetnek, varázslatokat, melyekkel százak lelkét lopják el egyszerre, tudattalan vándorlásra kényszerítve az áldozatok testét? Persze, történtek szép és jó emlékezetű dolgok is, de sajnos ezen emlékeket elhomályosítják a halál és pusztulás emlékei. Beláthatod, hogy ennyi halál és pusztulás után megváltoztam, nem vonz többé a mások feletti hatalom, így hát beleástam magam a mágia kutatásába, nem az első testem ez, melyet erre a célra használok fel, és most egész jó úton haladok, hogy megértsem az összefüggéseket. Látom elfogyasztottad a levest. Remélem ízlett. Örülök, hogy meghallgattad a történetem, járj szerencsével… és a Szent Csavarkulcs kísérjen utadon! Nem, menj nyugodtan, ezt nem most mesélem el neked, talán majd ha legközelebb találkozunk.