Szóval kíváncsiak vagytok hogy ki vagyok.... (révetegen néz a kandallóban pattogó tűzbe) hát legyen elmondom életem rövid történetét. Bandeenak hívnak Kharanosban láttam meg a napvilágot egy békés kis kőházban, anyám Sziklaszív Sansa apám Vasmosolyú Berric, mi a Sziklaszív klánba tartozunk. Gyerek koromban soha se játszottam a korombeli suhancokkal ők mindig lementek a bányákba és különböző kincsekkel tértek vissza, engem ez nem hozott tűzbe... (mély sóhaj) én állandóan Kharanos melletti dombon üldögéltem és az erdőt fürkésztem, és olyan érzésem volt mintha a vadonba várna valami rám, ez egyrészt megijesztett de ugyan akkor izgalommal töltött el. Egy szép napon odalépett mellém Vadszív Grif - ő volt a falu bolondja mert nem dolgozott a bányákban és nem kovácsolt vasat csak az erdőt járta - és azt mondta: -Te Fiú! Riadtan felnéztem rá. -Te más vagy mint a többiek, többet látok benned mint, hogy itt verd a vasat a kohókban. Én még mindig rémültem néztem rá (ezt betudható az őt körül lengő pletykáknak is) és egy szót sem szóltam. -Ne nézd itt az erdőt menj be és ott megtalálod amit keresel! Én talpra pattantam mintha égetne a föld, majd berohantam az erdőbe, inkább azért, hogy tőle meneküljek nem pedig, hogy keressek ott valamit. Ahogy ott botorkáltam az erdőbe egyszer csak nyüszítésre lettem figyelmes és akkor megláttam őt, ott kuporgott egy farönk alatt alig volt nagyobb az öklömnél, és akkor tudtam mit keresek az erdőben (könnyek gyűlnek a szemében), egy igaz barátra leltem. A hogy teltek az évek együtt nőttünk fel, én megtanultam vadászni, csapdát állítani ő pedig megtanulta azt, hogy hogyan vigyázzon rám. Lazarus barátom mondogatta mindig, hogy úgy "öl mint egy született gyilkos" ezért neveztem el Gyilkosnak, máig a legigazabb Barátom (megsimogatja Gyilkos fejét). Egy nap Gyilkos és én a hegyeket jártuk amikor egy hatalmas medve állta el az utunkat. Gondoltam az istenek újabb próba elé állítanak minket, de ekkor megszólalt a medve: -Üdvözlet, törp uram! -Ördög és pokol megint sokat ittam, egy beszélő medve! -üvöltöttem riadtamban. -Holdmancs vagyok, van kedved velem vadászni? -és itt kezdődött el kalandos életem Azeroth földjén. Új barátokra leltem ott volt Asgalt akivel Darnassusban kergettük az elf szüzeket (huncutul megcsillannak a szemei), Liliom az elf csatahajadon, vagy Redstones akinek mindig elsőként pillantottam meg az arcát ha jól kupán vágott egy fenevad és Anestarian aki úgy tört előre a csata hevében meg persze a sör ivásban is hogy alig tudtuk utol érni, rájuk mindig lehette számítani még a sunyi gnómra is Rézkábelre meg a társara, a mindig csendes Denafira, és végül ott volt Jázmin akiért mindig kész lettem volna meghalni, ha rám mosolygott akkor nem fogott rajtam se kard se mágia, és még voltak sokan mások akiket mind barátaimnak nevezhetek. Higgyétek el barátaim nincs annál jobb mint amikor az embert barátok veszik körül és együtt járjátok a vadhatárt! De mára már sajnos megöregedtünk, Gyilkossal csak ülünk és nézzük a hóesést, meg néha segítünk az átutazóknak hogy ne tévedjenek el e havas tájon. De ahogy Asgalt barátom mondta "öreg medve nem vén medve", ÚGY, HOGY BAJTÁRS HA SEGÍTSÉG KELL A FEJSZÉM MINDIG ÉLES A PUSKÁM MINDIG TÖLTVE HA MEG PÁR KORSÓ SÖRREL KELL ELBÁNNI AZOKKAL IS VÉGZÜNK!!!!