Menethil kikötőjébe lassan ereszkedett alá az éjszaka. A horizonton az őszi nap sugarai még búcsút intettek a tájnak. De az égbolton már megjelentek az első csillagok valamint a kövér hold. A lassú szél még táncra perdített néhány falevelet, majd végleg elállt. Csendes volt a kikötő, és békés. Nyoma sem volt annak a mészárlásnak, ami Azeroth szerte zajlott. Munkások rakodtak befelé egy hajóba, mi az éj középen futott ki a kikötőből. Munkájuk zajtalanul veszett bele az egyre sötétedő mólóba. Nem messze tőlük egy csuklyás alak állt és figyelte őket. Testének körvonalai egyre inkább belevesztek az éjszakába. Vékony volt és magas; a testét beborító kámzsa ellenére azonban tartása könnyed és rendkívül kecses volt. Egy csomagot tartott a kezében. Várt. Nemsokára három alak tűnt fel a móló végében. Lassan közelítettek; a középen álló még pipáját is meggyújtotta. ’ Hölgyem ’ köszöntötte az idegent mikor mellé érkezett. A másik kettő néma meghajlással üdvözölte a kámzsás alakot. Az némán fogatta érkezésüket. ’ Minden készen áll. Egy órán belül kifutunk és reményeink szerint egy hét múlva Teldrassil partjainál leszünk. Jól megfontolta döntését? ’ folytatta a középső. Az alak továbbra is szótlanul állt A hajó kapitánya szippantott egy mélyet a pipájából. Percekig tartó csend telepedett a társaságra. Hallgatásukat csak egy érkező tengerész törte meg. ’ Végeztünk kapitány, vitorlát bonthatunk. ’ ’ Jól van, mindjárt megyek ’ felelte. Miután a férfi távozott, visszafordult a kámzsás alak felé. ’ Indulunk ’ Az még továbbra is szótlanul meredt maga elé. A kapitány megrántotta a vállát, majd elindult a hajó felé. Mikor a nő mellé ért, az villámgyorsan megfogta a karját. A kapitány hátrahőkölt, majd az alak felé fordult. Az továbbra is szótlanul átnyújtotta a karjában levő csomagot a férfinek. ’ Jobban mint a két szemem fényére. Esküszöm hölgyem ’ óvatosan átvette. A nő továbbra is szótlanul meredt csuklyája mögött a semmibe. A három férfi felment a hajóra. Bevonták a pallót, majd jeletek a toronynak, és elindultak. Kabinjában a hajó kapitánya óvatosan letette az ágyra a ruhacsomagot. Egy bíbor szempár mered vissza rá a selyemből. Kibugyolálta a csecsemőt, majd óvatosan betakargatta. Az lassan lecsukta a szemét, majd halkan szuszogni kellett. A férfi megvizsgálta a csomag további tartalmát. Egy kis erszény, egy nagyobb erszény és egy levél. A kisebb erszényt kivette, majd zsebébe süllyesztette; a többit visszacsomagolta, majd berakta ládájába és lezárta azt. Az ágyon fekvő kisded felé nézett. Az békésen aludta álmát. A mólón a kámzsás nő továbbra is szótlanul figyelte a távolodó hajót. Egy könnycsepp gördült alá csuklyája alól. A vadász észrevehetetlenül olvadt bele a sötétségbe. Pár lépésnyire tőle egy tucat furbolg sütötte épp a vacsoráját. A vadász már több napja figyelte a betolakodókat. Egy héttel ezelőtt kereste meg őt Teh’asum, Auberdine legfőbb földművese, hogy az éjszaka valami feldúlta a földjét, kifosztotta a csirkeólokat, legyilkolta a sertéseket. Mikor kimentek körülnézni a farmra a vadász rögtön felismerte a furbolgok nyomait. Nem esett nehezére rátalálni a táborra, hiszen a furbolgok nem tartoztak sosem a legokosabb lények közé. Viszont annál inkább harciasabbak és rendkívül szívósak voltak. Most is egy medvét húztak nyársra, egy másik pedig egy ketrecben várt végzetére. Mind a tizenkettő szörny itt volt. A vadász már órák óta figyelte őket; észrevehetetlenül csapdázta körül a tábort, és most csak arra várt, hogy a derék földműves farmjáról zsákmányolt sör elbódítsa őket. A furbolgok lassan végeztek a sütéssel. Lehúzták a nyársról a medvét, majd nekiálltak. Iszonyú hangos szörcsögés, röfögés, böfögés töltötte be az éjszakai erdőt. Nagyon hamar végeztek, és a bandavezér intett hogy nyissanak ki még egy sört. Ez volt a vadászat végének a kezdete. Amikor a furbolg odaért a hordókhoz, egy nyílvessző süvített át a táboron és fúródott a mellkasába. Holtan rogyott össze. A többi furbolg egy emberként pattant fel és nézett abba az irányba – vesztükre. Egy tőr nyele villant az éjszakában és a leghátul álló rém átvágott torokkal, hangtalanul terült el a földön. A többi észre sem vette, mind a hordóknál fekvő társuk teteméhez sietett. Izgatottan röfögtek nyelvükön, keresték, merről jöhetett a gyilkos találat. Ekkor megpillantották a tábor szélén fekvő társukat, és a furbolgokon úrrá lett a pánik. Ketten kirohantak az erdőbe, de amint eltűntek a tábor fényéből, hangos visítás hallatszott, majd néma csend. A maradék nyolc furbolg sem őrizte meg hidegvérét; csupán főnökük volt az, akinek a feje tiszta maradt. Hármat a gyorsan beküldött a sátorba fegyverekért. De amint a harmadik is eltűnt a sátor mélyén, az egész felgyulladt. A három furbolg lángoló testtel rontott ki az égő ponyva alól és addig rohangáltak, míg felgyújtottak még két sátort, illetve a közeli fák is lángra kaptak. A megmaradt öt furbolg előtt egy árny emelkedett ki a lángok közül. Egy hirtelen mozdulat és két nyílvessző repült irányukba; egyiket szembe, a másikat torkon találta. A vadász felfedte kilétét, és ez erőt adott a maradék három bestiának. Üvöltve rontottak egyszerre a sötét alakra. Az egy elegáns mozdulattal kitért az első elől, majd villámgyorsan kihúzta mindkét kardját; a ballal egy fél fordulattal hátba döfte az elsőt, majd megfordult és egyetlen suhintással levágta a rá másodikként rontó furbolg fejét. Ám nem volt elég gyors. A megmaradt furbolg bunkójával hátba verte a vadászt, aki összerogyott fájdalmában. A furbolg végzetes csapásra emelte kezét, és lesuhintott. A vadász gyors reflexeinek köszönhetően odébb gurult. Pont úgy, hogy látta: egy újabb hatalmas árnyék bontakozik ki a lángok közül és a furbolgra veti magát. Visítás és morgás hallatszott. A vadász felállt, majd sajgó hátával az árny felé fordult. Egy medve. A dulakodásban kinyílhatott a ketrece, és így szerzett elégtételt fogva tartóival szemben. A medve lassan a vadász felé cammogott a bestia holttestétől. Az kardjainak markolatára helyezte a kezét és feszülten figyelt. Ám amikor a medve a férfi mellé ért, nem csinált semmit; csupán nyalogatni kezdte a kezét. A hajnali fény első sugarai álmosan érintették az ébredező Auberdine-t. A halászfalu kikötője kihalt volt, akárcsak az utcák és a főtér. Csupán a pékségből lehetett kihallani a forró kemencék pattogását. Szemben a fogadó álmos ablakai lassan kinyíltak. A fogadósné már talpon volt, épp virágait öntözte, majd nekiállt letörölni a pultot. Miután végzett, kiállt az ajtóba és nézte falut, valamint a mögötte végtelenségbe nyúló sötét erdőt. ’ Már vissza kellett volna érnie ’ fürkészte aggódó tekintettel a fák közé vezető utat. ’Vajon hol lehet?’ Mintha gondolataiból lépett volna elő, egy férfi tűnt fel kisvártatva az ösvényen. A nő szíve nagyot dobbant a megkönnyebbüléstől. A férfi a fogadó felé vette az irányt. Sötét bőre, bíbor szemei és hegyes fülei árulkodtak származásáról. Mégsem volt itt idegen, hisz Auberdine ősidők óta a sötételfek fennhatósága alá tartozott. ’ Vége? ’ kérdezte a nő, mikor a férfi közelébe ért. Az bólintott egyet. ’ Megsérültél? ’ erre fejrázással válaszolt. ’ Gyere be, sütök neked egy to… ’ ekkor vette észre a férfi mögött álló hatalmas állatot. A nő elsápadt. A férfi hátrafordult, majd vissza a nő felé. ’ Az istállóban van hely ’ mondta kisvártatva, majd bement a házba. Miután az elf elhelyezte az állatot, visszatért a fogadóba és leült egy asztalhoz. Nemsokára a nő is megjelent tálcával a kezében, rajta pár gőzölgő tojással. Leült a vadásszal szemben és átnyújtotta a tálcát. Az nekiállt az evésnek. ’ Sokkal tartozunk neked. Amióta idejöttél, annyi mindent tettél a faluért, mint még senki. ’ A férfi némán evett tovább, de gondolatai elkalandoztak. Pár éve érkezett Auberdine-be Darnassusból. Ott nőtt fel az elf főváros fővadászának pártfogoltjaként. Szüleit nem ismerte, és lényegében ez volt az, mi útnak indította annak idején. Bízott abban, hogy a halászfaluban többet megtudhat a nagy átmenő forgalom miatt, de semmilyen hírt nem kapott. Ha fájó szívvel is, de lassan tovább kel indulnia, bár egyenlőre azt sem tudta merre. A druidákat kereste fel itt, kik mindenkinél bölcsebbek voltak. Náluk tanulta ki a gyógynövények ismeretét, mit későbbi vadászatai során rendkívül hasznosnak talált. Ám örök kérdései megválaszolatlanok maradtak. A druidák segítőkészsége ellenére mégis úgy érezte, elhallgatnak valamit előle. Mire végzett a reggelijével a fogadó kezdett megtelni. A lakók kezdtek szobáikból leszállingózni, valamint befutott az első hajó is Menethilből. A fogadósleány épp egy, a sarokban ülő vendéget szolgált ki, aki valószínűleg a másik kontinensről érkezhetett, mivel az elf még sosem látta itt azelőtt. Vörös tunikát viselt, hátán egy hatalmas varázsbot volt keresztbe téve, mit az asztalhoz leülve sem vett le. A mellette levő asztalnál egy vidám társaság élcelődött egymással; helyi favágók voltak, kik szokásukhoz híven itt kezdték a napot a kimerítő munka előtt. De a többi asztal, sőt még a pult eleje is teljesen megtelt a reggelijükre várókkal. A fogadó kezdeti zsibongását egy éles sikoly törte meg. A vendégek egy pillanat alatt elcsendesedtek. Az utcáról lábak dobogását, izgatott kiáltozás foszlányokat lehetett behallani, majd két városőr, pár druida a tanácsból és egy rémült nő jelent meg a bejáratban. ’ Egy… egy… egy medve van az istállóban… ’ zihálta. A fogadósnő a vadász felé nézett. ’ Tudom, az övé. ’ ’ Elf, távolítsd el az állatot a faluból vagy kénytelenek leszünk végezni vele ’ szólt az egyik őr. ’ Nem mondom többször, vidd innen ’ förmedt rá ismét miután nem érkezett válasz. Az elf nyugodtan ült tovább. Az őr megindult felé, kezét a kardja markolatára helyezve. ’ Fiam, nem bölcs dolog az állatot itt tartani, miközben dúl a járvány az erdőben ’ lépett be a két férfi közé az egyik druida. Való igaz, az utóbbi hetekben valami kór támadta meg az állatvilágot Auberdine környékén. Hasonló hírek érkeztek a nem oly közeli Astranaarból is. Sötétpart szerte a vadállatok minden különösebb ok nélkül az átutazóknak rontottak. Az elfek, kik harmóniában éltek eddig velük, igyekeztek nem leölni őket, inkább a betegség okát kutatták. ’ Kérlek, vidd biztonságosabb helyre. ’ A vadász nem mozdult. Mozdulatlansága egyre inkább világossá tette mindenki számára, hogy nem áll szándékában a medvét az erdőbe visszavinni. ’ Jó, én szóltam. Gyere Arnar, végezzünk a bestiával ’ indult az őr a kijárat felé. Ebben a pillanatban egy tőr süvített át az ebédlőn elsüvítve az őr feje fölött, majd állt bele a falba. Az őr sisakján levő toll egyik fele lassan hullott le a padlóra. A druidák ekkor közbeléptek; közrefogták a vérig sértett őrt és kivitték a fogadóból. Pár pillanat múlva az élet visszatért a helyiségbe. ’ Engedelmeskedned kellett volna ’ mondta a fogadóslány a vadásznak, miközben elvette előle tányérját. Auberdine-ben az engedetlenséget súlyosan büntették. A falu vezetője, a tanács elnöke vasmarokkal tartotta fent a rendet. Az a katona, akinek sisakjáról rangját jelző tollát elvágta, ráadásul a helyi őrség vezetője volt. A vadász sejtette milyen büntetés vár rá. Kisvártatva ismét megjelent egy druida. Leült az elffel szembe. ’ Miért kellett ezt csinálnod? Rendkívül kényes helyzetbe hoztál minket. Tudjuk, mi mindent tettél a faluért, de ez nem jogosít fel az effajta viselkedésre. Nagyon sajnálom, de a törvény az törvény. Napnyugtáig el kell hagynod Auberdine-t és magát Sötétpartot is. De, tiszteletben tartva tetteidet, a medvét magaddal viheted, az indulásodig a faluban maradhat és nem esik bántódása. Valamint ez is a tied ’ dobott az asztalra egy erszényt. Az éjelf némán ült tovább. Szeme sarkából észrevette, hogy a vörös kámzsás ember nagy érdeklődést tanúsít feléjük. A druida egy ideig figyelte, majd felállt az asztaltól és odahajolt a vadászhoz. ’ Merre szándékozol menni? Szólok az érdekedben a többi városban, a druidák mindig szívesen fognak látni. Menj Viharszélbe, az ottani druida tanács többet tud arról, amit keresel, mint bárki Azerothban. Elune legyen veled testvérem! ’ és kiment. A vadász arcáról most először lehetett érzelmet leolvasni. Teljesen megdöbbentették a druida utolsó szavai. Izgatott érzés kezdte átjárni. Végre, annyi év után közelebb került legmélyebb vágyához, megtudni ki is ő valójában, kik a szülei, honnan származik. Döbbenetében észre sem vette, hogy a kámzsás varázsló átült az asztalához. ’ Én segíthetek neked ’ szólította meg a férfi. Az elf kérdőn nézett fel révületéből. ’ Személyesen ismerem Viharszél druidatanácsának vezetőjét. Ha szeretnéd, bemutathatlak neki. ’ ’ Indulok vissza napnyugtakor Viharszélbe. Csatlakozol hozzám? ’ Az elf gondolkodott egy darabig, majd bólintott. ’ Remek. És milyen néven szólíthatlak, vadász? ’ ’ Sharaminj ’