"...Azt kérded, ki vagyok, honnan jöttem? Hogy hogyan kerülök ebbe a sivatagi kocsmába egy rakás rikoltozó gnóm kereskedő és idiótán vigyorgó, sértéseket röfögő ork közé? Sajnos nem szolgálhatok neked túl fényes történettel de, ha hozol még egy sört, elmesélem neked… Törpe léptékkel fiatal vagyok, éppen csak most töltöm a harminchatodik évem. Eastvale-ben születtem, Elwyn erdejében. Szüleim valamilyen csak általuk ismert okból a Fikuszpukisz nevet adták nekem. Apám sosem ismertem, állítólag favágó volt és a farkasok egy különösen hideg télen falkába verődve felfalták valahol a rengetegben. Anyám kelméket és ruhákat készített egész életében. Tőle örököltem kék szemem és a szövetek szeretetét. Talán tíz éves lehettem, mikor a nortshire-i Abbé a falunkba küldte követeit. Olyan gyerekeket kerestek, akikben megvan a Fény. Három másik társammal együtt engem is kiválasztottak, megadják a lehetőséget, hogy tanuljak, és a Fényt szolgáljam. Emlékszem anyám sírva parancsolt, menjek velük, tanuljam ki a papi hivatást, ne akarjak én is korán megromló látást és görbe hátat a szövőszéktől és a gyertyafényben varrástól. Akkor még nagyon nem értettem, ma már áldom őt ezért. Nyolc év telt el és a taknyos orrú kisgyerek fiatal felnőtté vált. Nyolc év alatt sok mindent megtanultam a Fényről és az Árnyékról, a gyógyításról és a pusztításról. Mindig a Fény vonzott, szerettem segíteni a bajbajutott embereken. Innen kaptam a valódi nevemet is, Árnyékvadász a fény szolgája. Sokat jártam Azora tornyába, csomagokat vittem, hoztam, az Abbé kívánságának megfelelően. A torony egyik szolgája még pár apró bájoló varázslatra is megtanított, mindenféle érdekes porokat és kristályokat ismertem meg. Tizennyolc évesen a fiatal férfiak kalandról, harcokról és dicsőségről álmodoznak. Engem valahogy sohasem érdekeltek ezek, egész addig, amíg egy napon… Kérhetnék még egy sört? Egészen kiszáradt a szám a sok beszédtől… Köszönöm! Hol is tartottam? Á igen. Goldshire. A kovács műhelye előtt álldogáltam pont és a kocsmáros szemrevaló felszolgálójáról értekeztünk McBride kapitánnyal, amikor egy csapat lovas érkezett egyenesen délről. Nem az úton jöttek, az erdőből vágtattak elő. Mocskos véres fémpáncélban dübörögtek elő riadtan hátra-hátra lesve a válluk fölött. Az egyikük, valószínűleg a vezetőjük, pont előttem fékezte le a lovát és leugorva róla megkért, segítsek negyedik társukon, aki haldoklik. Minden tudásomat és hitemet a Fényben összeszedtem és a legerősebb varázst mondtam a haldoklóra ám hiába, valószínűleg még a vágta közben elragadta lelkét a Fehér Angyal. Társai is súlyos sebeket szenvedtek így minden tőlem telhetőt összeszedve gyógyítottam mind, ahogy csak tudtam. Eközben a vezető elmondta McBride kapitánynak, lent voltak Duskwood erdeiben, az elszaporodott pókfajzatokat tizedelték, amikor lesből rájuk támadt pár csontváz a Raven Hill-i temetőből előrontva. A gyógyítójuk háttal állt nekik, a pókfajzatokkal hadakozó társait oltalmazta a Fény erejével, esélye sem volt az ellenállásra. A kapitány megkért, kísérjem el a csapatot Stormwind városába és gondoskodjak róla, hogy a sebeik gyógyuljanak. Igazából velük vagyok azóta is kisebb nagyobb megszakításokkal. Lassan tizennyolc éve… Ha meghívsz még pár sörre, elmondom neked mi mindent láttam ennyi idő alatt…"