Örvendek vándor! Nevem Holdmancs, Éjelf druida vagyok. Apám Fundral Staghelm a darnassusi druida mester. Anyám neve Ilihha Northelm. Anyám neve hallatán, sejtheted, ő nem Éjelf, hanem ember. Egy rég elfeledett, drága ember... Sajnos, mint minden ember, ő is az elmúlás gyors útján haladt, és nem láthatta fia igazi tehetségének kibontakozását. Életének fénykora még Teldrassil létrehozását megelőző korszakba nyúlik vissza. Fiatal lányként rengeteget harcolt apámmal az Orkok ellen. Egy győztes csata utáni vigadalomkor ismerkedtek meg. Apám ki tudja miért, mindig szerette az embereket és szívesen portyázott velük. Fiatal volt még ekkor, alig 500 éves, nem érdekelte az öregek intő szava. "Tartsd távol magad tőlük, mert életük könnyen múlik és könnyen bajba sodornak téged is, esztelen viselkedésükkel!" Persze egy szerelmes elfet nem lehet ennyivel leszerelni. Szerelmük egy csodás dolog volt ebben a korban, mikor szinte csak árulás és halál létezett. Mikor megszülettem szerelmük gyümölcseként, Elrion Staghelm lett nevem. Apám rögtön elkezdett tanítgatni a druida tudományra. Tőle örököltem, eme nagyszerű tehetséget a természethez. Anyám a bőr megmunkálására tanított meg és arra hogyan nyúzzam meg az elpusztult állatokat. Jómagam druida lévén, csak akkor ölök, ha saját, vagy szeretteim testi épsége forog kockán. Persze ilyenkor is elkiáltom magam a biztonság kedvéért: " VIGYÁZZ! TÁMADNI AKAR!"* kacag Később rájöttem, hogy a bőrművesség túl erőszakos szakma egy druida számára és feladtam korábbi mesterségeimet. Kerestem pár nagyszerű mestert, akik kioktattak a növények és varázsitalok készítésére. Kemény munkával elértem ezekben a mesterségekben a tudomány mesteri szintjét. Miután anyám eltávozott, apám heves vére lenyugodott (talán a bánat okozta). Eltelt pár évszázad, én ifjú érett druida lettem, és apámat végre elismerte minden öreg, bölcs druida. Tagja lett az Ősök körének és segédkezett Teldrassil létrehozásában. Ekkor jött el az idő, hogy azt mondta nekem:- Fiam, láss világot, légy méltó az őseidhez és szerezz magadnak saját nevet! Ezzel bocsátott utamra és én hosszú évekig vándoroltam, mire megtaláltam a nekem megfelelő nevet. Egy sötét, barátságtalan erdőt szeltem át griffemmel,(amit Stormwind városában béreltem) mikor a drága jószág úgy döntött, ő márpedig nem repül tovább. Nagyon örültem neki, mondhatom! Semmit sem utálok jobban, mint a hullaszagot és mit adnak az égiek? Pont egy temető közelében szálltunk le. Kicsit hideg volt, így tüzet gyújtottam, hátha lelkem is felmelegíti a fény, nem csak testem. Nem telt bele sok idő, mikor zombik és csontvázak hada rontott rám és követelte drága éltem. Ekkor történt, először, hogy sikerült az ősi druidák erejét felidéznem és medvévé alakultam. Törtem zúztam a támadók csontjait. Hosszas csata és pár vérző seb után, felülkerekedtem rajtuk. Kicsit kifújtam magam és elindultam a temető felé, hogy megnézzem, honnan jött ez a sok förmedvény. Egy üres kriptát találtam. Jobban szétnézve fáklyám fényében, megláttam egy fali rekeszt, miben piciny ládikó rejtőzött. Kinyitva egy könyvre leltem. A címe ez volt: Gyötrődő lelkek. Idézem pár sorát: "Mikor a hold feljött az égre, Gelrion a druida, meglátogatta szerelmét, immár sokadszorra. Közös átkuk volt szerelmével. A lányt megharapta egy vérfarkas és minden teliholdkor átalakult vérengző bestiává. Gelrion megfogadta, hogy nem hagyja magára szerelmét ebben az állapotban sem, így medve alakban meg tudta nyugtatni a bestiává változott kedvesét, és így az nem pusztította tovább az élő, érző lényeket. Történt egyszer aztán...." Ez a pár sor volt, ami ráébresztett arra, hogy a medve ereje és bátorsága áll legközelebb az én szívemhez is, akár csak Gelrionéhoz. A hős emlékére úgy döntöttem, hogy olyan nevet választok, ami mindig emlékeztetni fog rá és nagyszerű önfeláldozására. A hold mint egy megfoghatatlan dolog mindig is vonzott magához. A hold titokzatossága és a medvévé válásom története adta nevem. Ettől fogva Így ismert a világ: Holdmancs a druida. Később sok barátra tettem szert, voltak olyanok is kiket megszerettem, de elvesztettem. És vannak olyanok kiket nem szeretek, de mégsem vesztek el, akárhogy is akarom.*nevet. A világ már csak ilyen! Sok évre rá megtaláltam a szerelmet is Csillagkönny személyében. Sokszor volt, hogy közösen vertük vissza a Horda támadását és védtük meg földjeink szabadságát. Később összeházasodtunk. Sajnos szerelmünket nem kísérte az istenek áldása. Valami sötét erő megrontotta lelkét és eltávolodtunk egymástól. Azóta szerencsére sikerült elűznie démonait, de ez a dolog eltávolított minket egymástól. Ez lenne röviden éltem története… Vigyázzák lépteid isteneid, barátom!