Jer közelebb, ülj ide mellém, elmesélem Néked, amit e világban tartózkodásomról tudok. Teldrassil szigetén a Dolanaar környékén fekvő védett medencében nőttem fel a nagyanyámnál, ki remeteként éldegélve a füvek, fák, virágok erejét kutatta, s hasznos tudásával segített az élőknek. Ő úgy mesélte nekem, hogy egy őszi éjjelen a Hold sírására ébredvén kilépett a lakófája előtt elterülő tisztásra, s látta, hogy a fűszálak s a falevelek a Hold könnyeiben fürdenek s tündöklésük körbefont engem. Ezért nevezett el Holdesőnek, mert ajándékul kapott. Jóval később, midőm már felfogtam, hogy a beszéd tudománya hallgatásra is való; tudtam meg az igazat. Édesanyám a Gyógyítók ősi nemzetségének tagja, a messzi dűnéken, s oly vidékeken, melyeknek nevét borzadály nélkül kiejteni nem lehet, harcolt népünk fiaival sok időkig, s itt ébredt szívbéli kötelék közte, s apám közt, ki a Védők leszármazottja. Anyám, mikoron születésem közelgett, visszatért nagyanyámhoz, hogy világot adjon nekem, s ősi földdel takarást magának, mert a harcok, rettenetes átkok és titokzatos bűbájok által okozott betegségei végletesen legyöngítették. Nem tudom nevét, mert az őt üldöző gyűlölet, s bosszú a halállal nem hal meg. Egy gyűrű maradt rám tőle, melynek belső oldalán holdfénynél olvashatóvá válik egy furcsa szöveg, s ha majd eljő az idő, mikor kiléphetek védőnevem alól az igazi fénybe, megtalálom atyámat is, az írás másik felét is megtudhatom, mert befejezni ő, vagy családja tagja tudja: "Az tesz naggyá, hogy szűnnöd nem lehet, S hogy sose kezdesz, az a végzeted.... .................................................... ....................................................." Utazásaim, s kalandjaim igazándiból tehát csak ezután következnek.