Árnyékvadász története
Árnyékvadász 2006.08.23. 08:19
Árnyékvadász az éjelf pap
"...Azt kérded, ki vagyok, honnan jöttem? Hogy hogyan kerülök ebbe a
sivatagi kocsmába egy rakás rikoltozó gnóm kereskedő és idiótán
vigyorgó, sértéseket röfögő ork közé? Sajnos nem szolgálhatok neked túl
fényes történettel de, ha hozol még egy sört, elmesélem neked…
Törpe léptékkel fiatal vagyok, éppen csak most töltöm a harminchatodik
évem. Eastvale-ben születtem, Elwyn erdejében. Szüleim valamilyen csak
általuk ismert okból a Fikuszpukisz nevet adták nekem. Apám sosem
ismertem, állítólag favágó volt és a farkasok egy különösen hideg télen
falkába verődve felfalták valahol a rengetegben. Anyám kelméket és
ruhákat készített egész életében. Tőle örököltem kék szemem és a
szövetek szeretetét. Talán tíz éves lehettem, mikor a nortshire-i Abbé a
falunkba küldte követeit. Olyan gyerekeket kerestek, akikben megvan a
Fény. Három másik társammal együtt engem is kiválasztottak, megadják a
lehetőséget, hogy tanuljak, és a Fényt szolgáljam. Emlékszem anyám sírva
parancsolt, menjek velük, tanuljam ki a papi hivatást, ne akarjak én is
korán megromló látást és görbe hátat a szövőszéktől és a gyertyafényben
varrástól. Akkor még nagyon nem értettem, ma már áldom őt ezért. Nyolc
év telt el és a taknyos orrú kisgyerek fiatal felnőtté vált. Nyolc év
alatt sok mindent megtanultam a Fényről és az Árnyékról, a gyógyításról
és a pusztításról. Mindig a Fény vonzott, szerettem segíteni a
bajbajutott embereken. Innen kaptam a valódi nevemet is, Árnyékvadász a
fény szolgája. Sokat jártam Azora tornyába, csomagokat vittem, hoztam,
az Abbé kívánságának megfelelően. A torony egyik szolgája még pár apró
bájoló varázslatra is megtanított, mindenféle érdekes porokat és
kristályokat ismertem meg. Tizennyolc évesen a fiatal férfiak kalandról,
harcokról és dicsőségről álmodoznak. Engem valahogy sohasem érdekeltek
ezek, egész addig, amíg egy napon… Kérhetnék még egy sört? Egészen
kiszáradt a szám a sok beszédtől… Köszönöm! Hol is tartottam? Á igen.
Goldshire. A kovács műhelye előtt álldogáltam pont és a kocsmáros
szemrevaló felszolgálójáról értekeztünk McBride kapitánnyal, amikor egy
csapat lovas érkezett egyenesen délről. Nem az úton jöttek, az erdőből
vágtattak elő. Mocskos véres fémpáncélban dübörögtek elő riadtan
hátra-hátra lesve a válluk fölött. Az egyikük, valószínűleg a vezetőjük,
pont előttem fékezte le a lovát és leugorva róla megkért, segítsek
negyedik társukon, aki haldoklik. Minden tudásomat és hitemet a Fényben
összeszedtem és a legerősebb varázst mondtam a haldoklóra ám hiába,
valószínűleg még a vágta közben elragadta lelkét a Fehér Angyal. Társai
is súlyos sebeket szenvedtek így minden tőlem telhetőt összeszedve
gyógyítottam mind, ahogy csak tudtam. Eközben a vezető elmondta McBride
kapitánynak, lent voltak Duskwood erdeiben, az elszaporodott
pókfajzatokat tizedelték, amikor lesből rájuk támadt pár csontváz a
Raven Hill-i temetőből előrontva. A gyógyítójuk háttal állt nekik, a
pókfajzatokkal hadakozó társait oltalmazta a Fény erejével, esélye sem
volt az ellenállásra. A kapitány megkért, kísérjem el a csapatot
Stormwind városába és gondoskodjak róla, hogy a sebeik gyógyuljanak.
Igazából velük vagyok azóta is kisebb nagyobb megszakításokkal. Lassan
tizennyolc éve… Ha meghívsz még pár sörre, elmondom neked mi mindent
láttam ennyi idő alatt…"
|